„Először megszelídítette, aztán befogadta őket.” 1987-ben egy fiatal csíksomlyói plébános úgy döntött, hogy nem fordít hátat azoknak a fiataloknak, akikről mások már lemondtak. Az állami árvaházból kikerült „csibészeket” maga köré gyűjtötte, otthont adott nekik, majd létrehozta a Csibész Alapítványt.
Csapatával azóta több, mint ezer hátrányos helyzetű gyermek és fiatal életén segítettek.
🎙️ A Példakép podcast új epizódjának vendége Gergely István, azaz Tiszti, a csíksomlyói „csibészek” atyja, közösségépítő, lelkipásztor és rendkívül szókimondó ember. Beszélünk a nehéz sorsú gyermekekről, a Csibész Alapítványról, a mezőségi szórványról és a moldvai csángómagyarokról.
Tiszti már akkor is járt Moldvába magyar misét tartani, amikor ezt még szigorúan tiltották. Most beavat bennünket, hogyan zajlottak ezek a „kalózmisék”, milyen kihívásokkal kellett annak idején megküzdenie.
Ezen kívül szó lesz arról,
❓ Miért nem szabad lemondani azokról, akikről már mindenki más lemondott?
❓ Lehet-e egy gyermeket úgy megmenteni, hogy kiemeljük a nehéz környezetéből?
❓ Miért fontos, hogy foglalkozzunk a szórványmagyarsággal?
Egy őszinte és rendkívül izgalmas beszélgetés Tisztivel hitről, magyarságról, a Csibészekről, csángómagyarokról, és arról, mit jelent felelősséget vállalni a közösségért.
🎥 Nézd meg a Példakép podcast legújabb epizódját!